Étvágyhormonok

 

A rövid láncú zsírsavak serkentik továbbá a leptin termelését, mely hormont a zsírsejtjeink választják ki,  hogy közöljék az agyunkkal, ideje megreguláznia az étvágyunkat. A leptin anorektikus hormon -  azért nevezzük így, mert étvágy- és testsúlycsökkenést idéz elő, ám csak hosszú távon. A leptinszintünk, a testzsírtérfogatunk gyarapodásával lassan, fokozatosan emelkedik. Akadnak azonban  olyan anorektikus hormonok is, melyek sokkal gyorsabban éreztetik hatásukat, és gyakorlatilag étkezésről étkezésre elküldik az agynak jelzéseiket. E rövid távú étvágycsökkentők közül kettő a PYY és a GLP-1, melyeket egyaránt a vastagbelünk nyálkahártyájában található speciális L-sejtek választanak ki, éspedig jókora mennyiségben. Most pedig találd ki, hogy milyen receptorok borítják az L-sejtek felszínét! Úgy bizony, szabad zsírsavreceptorok. Cseppentsünk rövid láncú zsírsavakat az L-sejtekre, és máris vadul elkezdik kiválasztani a PYY-t és a GLP-l-et. A kísérletet egyaránt elvégezhetjük egy Petri-csészében és egy élő emberen - zsírsavas beöntéssel, orális rostbevitel útján, vagy ami még jobb, a hagyományos rostdús táplálkozás révén. Ezek a hormonok azután bejutnak a véráramba, és egykettőre elérik agyunk étvágyközpontját, hogy elcsitítsák farkaséhségünket. A PYY és a GLP-1 ellentettje a ghrelin, az úgynevezett éhséghormon. Ennek szintje az étkezések előtt megemelkedik a vérünkben, hogy serkentse étvágyunkat, ám mihelyst ettünk, rögtön lecsökken, hogy azután lassan újra növekedésnek induljon, mígnem ismét visszakerget minket a hűtőszekrényhez. Ám ha beviszünk a szervezetünkbe 24 gramm rostot, 4 órával később a ghrelinszintünk továbbra is olyan alacsony, mintha az imént fogyasztottunk volna el egy 400 kalóriás étkezést. Hosszú távon azok a túlsúlyos 11-12 éves gyerekek,  akiknek rostbevitelét 16 hétre megemelték, több száz kalóriával kevesebbet fogyasztottak a svédasztalos étkezések során, mint a kontrollcsoportban lévő társaik. A legbámulatosabb vizsgálatok egyike során, melyeket e kutatási területen ez ideig elvégeztek, az alanyokat egy fMRI készülékbe helyezték, ami híven méri a valós idejű agyi aktivitást. Amikor eztán felmutatták nekik egy magas kalóriatartalmú étel, mondjuk egy fánk képét, agyuk jutalomközpontja valósággal felragyogott ahhoz a halovány reakcióhoz képest, amit az alacsony kalóriatartalmú uborkaszeletek láttán mutatott. De vajon mi történik, ha megismételjük a kísérletet, miután titkon rövid láncú zsírsavakat juttattunk egyenesen a vizsgált személyek vastagbelébe? Az alanyok arról számoltak be, hogy a kalóriadús étkek egyszeriben nem tűntek olyan étvágygerjesztőnek, és ez megmutatkozott agyuk jutalomközpontjának csökkent aktivitásában is, mely a kevésbé ínycsiklandozó ételekre továbbra is nagyjából ugyanúgy reagált. A kutatók kezdetben úgy vélték, hogy ez a PYY és GLP-1 kiválasztásának következménye, ám később bebizonyosodott, hogy nem ez a helyzet: a hatás független a hormonkibocsátástól.  Ezután a tudósok spekulálni kezdtek, hogy talán közvetlenül stimulálták a bélrendszer idegsejtjeinek szabad zsírsavreceptorait, melyek egyenesen az agyba továbbítják jelzéseiket. Az útifűmaghéj-tartalmú étrend-kiegészítők (például a Metamucil) alkalmazása esetén nem tapasztaltak hasonló reakciót, ami teljesen érthető, hiszen az útifűmaghéj nem erjeszthető, tehát a bélbaktériumaink képtelenek felhasználni - ekként bár a székrekedés ellen remekül beválik, étvágycsökkentő hatást hiába várunk tőle. Ha azonban rostdús étrendet tartunk, a bélflóránk repesve fogadja az elfogyasztott rostanyagot, és csak úgy ontja magából a farkasétvágyunkat megregulázó molekulákat.

A rostnak a súlyszabályozásban játszott jelentős szerepére az úgynevezett ökológiai vizsgálatok nyomán derült igazán fény. A kutatók ezek keretében összehasonlították a népesség egyes csoportjainak átlagos adatait, és észrevették, hogy a rendkívül nagy rostmennyiséget fogyasztó csoportokban elhanyagolható az  elhízott egyének aránya. A népességátlagok elemzésével csak az a gond, hogy nem tudhatjuk, vajon valóban a magasabb rosttartalmú étrendet követők-e azok, akik védelmet élveznek az elhízástól. A keresztmetszeti vizsgálatok azonban mind a felnőttek, mind a gyermekek körében megerősítették, hogy akik több rostot fogyasztanak, azok szignifikánsan csekélyebb valószínűséggel híznak el. Mindazonáltal valamennyi effajta vizsgálat közös hibája, hogy csupán a pillanatnyi helyzetet mutatják, így hát nem dönthetjük el, hogy mi volt előbb: az elhízás vagy a helytelen étkezési szokások.

Ez elvezet minket a kohorszvizsgálatokhoz, melyek hosszú távon követik az egyéneket és étrendjüket. Egy túlsúlyos fiatalokkal készített kohorszvizsgálat megállapította, hogy a napi fél bögre babban található rostmennyiséget elfogyasztok hasára egy 2 éves időszak folyamán lényegesen, mintegy 25 százalékkal kevesebb háj rakódik. Nagyjából ugyanilyen időtartam alatt középkorú nőknél a napi rostbevitel minden 2 grammos emelése hozzávetőleg félkilónyi súlycsökkenést von maga után. A szülés utáni időszakban fennáll a veszélye annak, hogy a nők megőrzik terheskori túlsúlyukat, s egy több száz újdonsült anyukával elvégzett vizsgálat, mely az első 5 hónapon kísérte végig az alanyokat, azt az eredményt hozta, hogy a posztpartum időszak elégtelen rostbevitele százalékkal növelte az elhízás kockázatát. Egy több tízezer férfi bevonásával éveken át  végzett  kohorszvizsgálat pedig arra mutatott, hogy a  rostfogyasztás napi 10 grammos növelése a várható súlygyarapodás 10 százalékát képes megelőzni a népesség körében. Ezekhez hasonló megfigyeléses vizsgálatok elégséges bizonyítékkal szolgáltak arra nézve, hogy „az étrendi rostmennyiség emelése - több gyümölcs, zöldség, teljes gabona és hüvelyes termény fogyasztásával a teljes élettartam alatt - döntő lépés az elhízás járványának megfékezése felé”. E vizsgálatokból kiszűrhetők a nem étrendi jellegű tényezők, amilyen például a testmozgás hatása - elég olyan kütyüket helyezni az alanyra, melyek a leadott energia mennyiségét mérik -, ám továbbra is maradhatnak kontrollálhatatlan és zavaró étrendi tényezők. Tekints csak végig a magas rosttartalmú élelmiszerek listáján: gyümölcsök, zöldségek, teljes gabonafélék és hüvelyesek! A jelentős rostbevitel talán  csak azt jelzi, hogy az illető egészségesen táplálkozik. Hiszen a teljes értékű növényi étrend testsúlycsökkentő hatásának számos olyan oka van, aminek az égvilágon semmi köze nincs a rostokhoz. Ha arra  vagyunk kíváncsiak, hogy valóban fennáll-e oksági összefüggés a rostfogyasztás és a fogyás között, beavatkozással járó vizsgálatokat kell elvégeznünk. És itt jön kapóra a beöntés! A kutatók egy randomizált, kettős vak, placebokontrollált keresztmetszeti vizsgálat segítségével bebizonyították, hogy ha rövid láncú zsírsavakat juttatnak beöntéssel az alanyok végbelébe, 30 másodperc leforgása alatt meggyorsíthatják az anyagcseréjüket. Olyan mennyiségeket használtak, amilyeneket a szervezet maga  is előállít a rostdús étrendből. Az eljárás hatására nem csupán az alanyok nyugalmi anyagcseréje fokozódott (ez a szervezet puszta  fenntartásához elégetett kalóriamennyiséget jelenti), de konkrétan a zsírszövet oxidációja is, több mint 25 százalékkal növelve az elégetett zsír mennyiségét. Ez magyarán annyit tesz, hogy a beöntés hatására két órán belül egyharmad vajgolyócskányi zsír olvadt le a résztvevők testéről. De a körtefecskendőt félretéve, ha szájon át juttatjuk be az alanyokba a rövid láncú  zsírsavakat,  ugyanúgy meglódul a nyugalmi anyagcseréjük, és fokozódik a zsírégetés a teljes testen, hogy az étvágy csökkenéséről ne is beszéljünk. Nem győzöm tehát hangsúlyozni, hogy a rostbevitel a kalóriaegyenlet mindkét oldalán érezteti jótékony hatását. De vajon a szerényebb étvágyú egyének valóban kevesebbet esznek? Miután mintegy 90 gramm rostnak megfelelő rövid láncú zsírsavat juttattak a szervezetükbe, a vizsgálati alanyok hozzávetőleg 200 kalóriával kevesebbet fogyasztottak egy svédasztalos étkezés során.

És az vajon nem elég, ha az ember belapátol egy adag babot? De bizony! Svéd kutatók babot adtak a vizsgálatuk résztvevőinek vacsorára, s másnap reggel - miután jótékony bélflórájuk bőséges lakomát csapott - a jóllakottságérzet hormonjainak, például a PYY-nak a szintje magas volt a szervezetükben, a ghrelin éhséghormoné alacsony, és az alanyok egyöntetűen arról számoltak be, hogy kevésbé érzik éhesnek magukat. A kutatók nem mérték ugyan az ezt követően bevitt táplálék mennyiségét, de egy hasonló kísérlet, melyben az alanyoknak főtt barna rizst adtak vacsorára, másnap ebédnél csekélyebb táplálékfelvételt eredményezett. Akik előző este a rostdús barna rizst fogyasztották, száz kalóriával hamarabb érezték magukat teljesen jóllakottnak egy több mint 12 órával későbbi étkezés során. Tehát ha nap mint nap rostban gazdag ételeket fogyasztasz, gyakorlatilag felvértezed magad a sikerre!

Ám ha egyes étkezésekkor vagy akár egy egész nap folyamán csökkentjük a kalóriabevitelünket, az még nem szavatolja, hogy hosszú távú súlycsökkenést érünk el, hiszen a testünk könnyen számos különböző módon ellensúlyozhatja a jótékony hatást. A kísérletek, melyek során hónapokon át minden áldott nap rövid láncú zsírsavakat juttattak közvetlenül a vastagbélbe, bebizonyították, hogy e vegyületek valóban csökkentik a hason és a májban lerakodott zsír mennyiségét, és gátolják az általános súlygyarapodást, de vajon milyen eredményre jutunk akkor, ha a hagyományos módon, szájon át visszük be szervezetünkbe a rostot? Mivel el akarták különíteni a rostok hatását az egyéb étrendi összetevőkétől, a kutatók megpróbálkoztak a tiszta rostból álló étrend-kiegészítők alkalmazásával. Miután 2017-ben elkészítették tucatnyi randomizált kontrollált vizsgálat módszeres összefoglalását és metaanalízisét, melyek keretében különböző rosttartalmú étrend­ kiegészítőket, illetve placeboporokat adtak az alanyoknak, a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a valódi rostokat fogyasztó csoportok tagjai átlagosan mintegy 2,7 kilóval többet fogytak, mint a kontrollcsoportokba sorolt társaik. Ezek a vizsgálatok 2-17 hét időtartamot öleltek fel, ám más hasonló rostpótlásos kísérletek, amelyek egy teljes évig is eltartottak, jóval jelentősebb súlycsökkenést hoztak mind a serdülőkorú, mind a felnőtt résztvevők esetében. Mindazonáltal a vizsgálati eredmények nem voltak egységesek, éspedig vélelmezhetően azért, mert a tudósok több tucat különböző rosttípust teszteltek. Persze a piacot is elárasztották a legkülönfélébb újmódi rosttartalmú kiegészítők, melyek olyan flancos neveket viselnek, mint például az IQP G-002AS. (Az IQP betűszó az InQPharm gyógyszercég nevének rövidítése, amely kifejlesztette a terméket.) Elvégre is a bab árusításából az eladók aligha tollasodhatnak meg, nem igaz?