Az inzulint akár „a kalóriadús táplálkozás hormonjának” is tekinthetjük. Egy kiadós étkezés után a szervezetünket elárasztják a kalóriák. Az elfogyasztott keményítő egyszerű cukrokká bomlik, a fehérje aminosavakká, a zsír pedig zsírsavakká, s e vegyületek mind bekerülnek a vérkeringésünkbe. Ekkor lát munkához az inzulin, hogy szétossza, illetve elraktározza e bőséget. Eljuttatja a vércukrot az izmainkba, hogy üzemanyagként szolgáljon a mozgáshoz, segít a sejtjeinknek felvenni a zsírsavakat, hogy új fehérjéket állítsanak elő belőlük, a vérünkben keringő zsírsavakat pedig felhalmozza a zsírraktárainkban. Az inzulin kétféleképpen is vezérli e folyamatot: egyrészt konkrétan a zsírsejtekhez irányítja a vérzsírt, másfelől utasítja e sejteket, hogy hagyjanak fel a kalóriák égetésével. Elvégre az inzulin a bőség hírhozója. Ha elhízunk, a zsír visszaszivároghat túltelített zsírsejtjeinkből a vérkeringésbe, hogy az izmainkban raktározódjon el. Ez megzavarhatja az inzulin jeltovábbító tevé
Az elmúlt évtizedek során étrendünk egyik legdrámaibb változása sóbevitelünk ugrásszerű növekedése volt. Fajunk történelmének túlnyomó részében csupán ahhoz a napi egycsipetnyi sóhoz jutott hozzá, ami természetes módon megtalálható a teljes értékű táplálékokban. Manapság azonban - elsősorban a feldolgozott élelmiszereknek köszönhetően - tízszer akkora mennyiséget veszünk fel ételeink legfőbb ízesítőjéből, mint amekkorát a testünk az évezredek során képessé vált kezelni. Vajon milyen szerepet játszhat a mértéktelen sófogyasztás az elhízás járványában? A táplálkozástani szakcikkek 40 esztendeje hozzák következetesen összefüggésbe a sóbevitelt a súlyfelesleggel. 2017-ben a kutatók több mint egytucatnyi témába vágó tanulmány metaanalízisét elkészítve arra a megállapításra jutottak, hogy a fokozott nátriumfogyasztás közel 5 centivel növelheti a derékbőséget. A túlzottan sós étrenden tartott gyerekeknél több mint kétszeres a valószínűsége a hasi elhízásnak - de honnan tudhatjuk biztosan,