Az elmúlt évtizedek során étrendünk egyik legdrámaibb változása sóbevitelünk ugrásszerű növekedése volt. Fajunk történelmének túlnyomó részében csupán ahhoz a napi egycsipetnyi sóhoz jutott hozzá, ami természetes módon megtalálható a teljes értékű táplálékokban. Manapság azonban - elsősorban a feldolgozott élelmiszereknek köszönhetően - tízszer akkora mennyiséget veszünk fel ételeink legfőbb ízesítőjéből, mint amekkorát a testünk az évezredek során képessé vált kezelni. Vajon milyen szerepet játszhat a mértéktelen sófogyasztás az elhízás járványában? A táplálkozástani szakcikkek 40 esztendeje hozzák következetesen összefüggésbe a sóbevitelt a súlyfelesleggel. 2017-ben a kutatók több mint egytucatnyi témába vágó tanulmány metaanalízisét elkészítve arra a megállapításra jutottak, hogy a fokozott nátriumfogyasztás közel 5 centivel növelheti a derékbőséget. A túlzottan sós étrenden tartott gyerekeknél több mint kétszeres a valószínűsége a hasi elhízásnak - de honnan tudhatjuk biztosan, hogy valóban a só a ludas? Jussanak csak eszünkbe a saját gyerekkori kedvenceink: a pizza, a krumpliszirom, a sajtos makaróni! Ezek egytől egyig rengeteg sót tartalmaznak - ám egyben temérdek kalóriát is. Nem lehetséges, hogy a nátriumbevitel csak azért korrelál az elhízással, mert a sós ételek rendszerint igencsak kalóriadúsak? Egyáltalán miért ad az élelmiszeripar sót ilyen sok termékhez? A magyarázat egyszerű: azért, hogy ízletesebbé tegye a feldolgozott élelmiszereket, és ekként többet fogyasszunk belőlük. Te melyiket szoktad csömörig ropogtatni? A sima vagy a sózott földimogyorót? A sótlan vagy a sós kisperecet? A sós étel függőségokozó tulajdonságokat mutat. Agyunk örömközpontjában bizonyos átfedések észlelhetők a só utáni kielégíthetetlen sóvárgásunk, illetve az ópiátok és a kokain hatásmechanizmusai között, s ennek láttán egyes kutatók azon kezdtek spekulálni, hogy a drogfüggőség részben talán ama velünk született sóéhség elfajulásával magyarázható, mely a sótartók aranykorának beköszönte előtt évmilliókon át segített életben maradnunk. Manapság pedig ugyanez a só utáni sóvárgás lassan elpusztít minket (jócskán megemelve a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a gyomorrák kockázatát), de vajon előtte fel is hizlal? A só nem csupán az étvágyunkat serkenti, de a szomjassá is tesz minket. Márpedig mihez nyúlnak először az amerikaiak 2 éves kor fölött? A cukorral édesített szénsavas üdítőkhöz. Egyes vizsgálatok alapján, melyek keretében a kutatók az alanyok folyadékbevitelét mérték az étrend sótartalmának módosítását követően, az amerikaiak akár 40 milliárd adaggal kevesebb üdítőitalt fogyasztanának évente, ha felére csökkenne a sóbevitelük. Ez pedig szép nagy halom kalória!
A New England Journal of Medicine Compelling Evidence fór Public Health Action to Reduce Salt Intake (Nyomós okok, hogy a közegészségügy intézkedéseket foganatosítson a sóbevitel csökkentése érdekében) című vezércikkének szerzője leszögezte, hogy mivel az elfogyasztott sómennyiség 75 százaléka iparilag feldolgozott élelmiszerekből származik, „az egyéni próbálkozások valószínűleg kevéssé célravezetők"- mintha bárki is kötelezné az embereket a feldolgozott élelmiszerek fogyasztására. Holott a fogyasztó nem csupán arról dönthet, hogy mennyi sót tesz otthon az ételébe, hanem az is egyedül rajta múlik, hogy mely élelmiszereket vásárolja meg az üzletben. Annyit legalábbis megtehetünk, hogy távol tartjuk magunkat a legelvetemültebb bűnösöktől. Az 50 év feletti felnőttek esetében az első számú nátriumforrás a kenyér. A fiatalabb felnőttek étrendjének nátriumtartalmát viszont a legnagyobb arányban nem a konzervleves, a sós perec vagy a burgonyaszirom emeli, hanem egy olyan élelmiszer, amit első pillantásra nem is tartanánk feldolgozottnak - éspedig a csirke. A sót voltaképpen befecskendezik a csirkehúsba, részben azért, hogy az optimális állag eléréséért jóformán kocsonyássá oldják az izomfehérjéket. A cikkhez fűzött kommentár ugyan arról tájékoztat, hogy az élelmiszeripar egyes szektorai csökkentik termékeik nátriumszintjét, a jelek szerint épp ellenkező irányzat érvényesül a húsiparban, mely „továbbra is roppant mennyiségben ömleszti a sót a szárnyas- és vörös húsokra, valamint a halfélékre". Ám bármilyen kevéssé célravezetőnek tartják ezt egyesek, igenis mindnyájan megtehetjük, hogy az üzletben a kisebb sótartalmú termékeket választjuk, ritkábban eszünk házon kívül, és odahaza is kevesebbet sózunk - a konyhában és az ebédlőasztalnál egyaránt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése