Egészséges élet

  Az amerikaiak étkezési szokásait gyakran fitymálják, mondván „a reggelit a kocsiban kapják be, ebédelni az íróasztaluknál szoktak, a csirkét pedig vödörből eszik”. A legtöbben valóban legalább heti háromszor étkezünk  házon kívül, és bár ezeken a napokon átlagosan mintegy 200 többletkalóriát fogyasztunk el, mégis kevesebb tápanyagot viszünk be a szervezetünkbe. Szinte az összes vizsgált mikrotápanyag (vagyis vitamin, ásványi só és nyomelem) szintje alacsonyabbnak mutatkozott azok szervezetében, akik gyakrabban esznek étteremben, ami nagyjában-egészében az elfogyasztott növényi táplálékok mennyiségének csökkenését tükrözi. Különösen súlyos problémát okozhat ez a jelenség a gyorséttermekben. Még egy modern kori skorbutos megbetegedést is diagnosztizáltak egy olyan személynél, aki „szigorú gyorséttermi étrendet” követett. Az elmúlt években vajmi kevés intézkedést foganatosítottak a gyorséttermi fogások minőségének javítása érdekében. (Az egyetlen kivétel a részben hidrogénezett olajok k

  Az ember ugyanazon okból kifolyólag szeret enni, amiért a szexben örömét leli. Fajunk egyik tevékenység nélkül sem sokáig maradna fenn. És persze ha agyunk gyönyörközpontja és jutalmazó idegpályái nem serkentenének minket az adott tevékenységekre, egyik érdekében sem tennénk különösebb erőfeszítéseket. A vadászat és gyűjtögetés bizony jó sok vesződséggel jár.  Nem meglepő hát, hogy étvágyunkat és bizonyos ételek utáni sóvárgásunkat részben agyunk „örömérzetkeltő” hírvivő vegyületei szabályozzák: a dopamin (a „jutalmazás hormonja”), a szerotonin (a „boldogsághormon”), az oxitocin (a „szeretethormon”), az endorfinok (testünk természetes „ópiátjai”) és az endokannabinoidok (szervezetünk természetes „kannabiszvegyületei” - gondolj csak a „beszívott nassolás” jelenségére). A dopaminfelszabadulás a táplálékbevitel oly fontos motiváló tényezője, hogy azok a kísérleti állatok, melyek domapintermelését génsebészeti úton leállították, egyszerűen halálra koplalják magukat; semmi örömüket nem le

  A Harvard táplálkozástudományi tanszékének egyik  alapító tagja idézte fel nemrégiben, hogy „a hús-, tej- és tojástermelők mennyire kikeltek magukból” a Dietary Goals fór the United States (Étrendi célkitűzések az Egyesült Államok számára) eredeti kiadása láttán - és korántsem ők voltak az egyetlenek. A kiadvány a  szövetségi kormány egészséges táplálkozási tanácsait foglalta össze dióhéjban, és amikor azokra az élelmiszerekre került a sor, melyeket az amerikaiaknak ki kellene iktatniuk az étrendjükből, a szerzők kerek perec kimondták az igazságot. A Marhatartók Országos Szövetségének elnöke utóbb kifejtette, hogy szervezete csupán azért „reagált meglehetősen erőszakosan” mert „ha ezeket az »étrendi célkitűzéseket tevőlegesen szorgalmazzák és támogatják a jelen formájukban... azt az élelmiszeripar egész ágazatai - a húsipar, a tejipar, a cukoripar és egyebek - oly súlyosan megsínylik... hogy aligha állhatnak ismét talpra”. A bírálók azt bizonygatták, hogy a Dietary goals elfogadása a