Divatdiéták

 

Az 50 milliárd dolláros fogyókúra-üzletágat a ripsz-ropsz megoldásokat kínáló divatdiéták végeérhetetlen  kavalkádja táplálja. Dr. Dávid L. Katz szokása szerint ismét fején találta a szöget, amikor kijelentette: „Egy olyan piacon, melyen a vevők sutba hajítják a kipróbált és jól bevált módszereket a hamis ígéretek és a csillogó tündérpor kedvéért, s egy olyan kultúrában, amely a tudomány és a józan ész prózai elegye helyett bűnbakokat és csodaszereket kutat, az eladók is ehhez szabják a kínálatukat.” És lám, az Amazon listáján e pillanatban is több mint 30 ezer fogyókúrás könyv szerepel. A divatdiéták egyik meghatározó jellemzője, hogy tudományos bizonyítékok helyett inkább sikertörténetekre hagyatkoznak - ám ami a legriasztóbb, a tudománytalan badarságokon túl áltudományos kijelentéseket hangoztatnak, s elferdített kutatási eredményekkel dobálózva igyekeznek szaktekintélynek látszani. Számos fogyókúrás könyv szerzői (vagy inkább a bértollnokaik) annyira biztosak benne, hogy úgysem fogja senki ellenőrizni állításaik hitelességét, hogy olyan tudományos vizsgálatokra hivatkoznak, melyek vagy nem támasztják  alá a tételeiket, vagy legalábbis nem tolmácsolják hitelesen a rendelkezésünkre álló ismereteket.

Elég átfutnod például a The Big Fát Surprise (Bazi nagy meglepetés) lábjegyzetről lábjegyzetre haladó kritikáját, melyet Seth Yoder írt The Science of Nutrition (A táplálkozás tudománya) című blogján! Hasonlóképpen, amikor a kutatók átnyálazták A South Beach diéta című könyvet, nem csupán néhány bakit találtak benne, hanem megállapították, hogy az idézett táplálkozástudományi tények” kétharmadát semmiféle szakemberek ellenőrizte tudományos eredmény nem támasztotta alá. Persze mindig el lehet sózni újabb könyveket, amelyek jó hírekkel hitegetik az olvasókat rossz szokásaikkal kapcsolatban, de vajon milyen áron? hozzávalókat, ha úgy tetszik. Kutatásaimból leszűrtem az ideális testsúlycsökkentő étrend 17 kulcsfontosságú alkotóelemét, melyekkel a II. részben szép sorjában megismertetlek. Ezekből a hozzávalókból azután összeállíthatod a saját fogyókúrás portfoliódat, hogy egyszerre több fronton is támadást indíthass a háj ellen, és a kezedbe kapj egy sablont, amellyel a jövőben felbukkanó kismillió fogyókúrát összevetheted. Számos népszerű diéta akad, melyek kiagyalója eleve fittyet hány a kutatási eredményekre, lerázza magáról a tudományos felelősségtudat béklyóit, s bátran kievez a személyes részrehajlás és a szégyentelen túlzások vizeire, ám néhány nagy szabadalmazott fogyókúrás rendszert mégiscsak górcső alá vettek a tudósok. Tehát mielőtt az alapoktól felépítenénk eszményi testsúlycsökkentő diétánkat, gyorsan mérjük fel a helyzet jelenlegi állását!

Az amerikaiak túlnyomó része megpróbálkozik a fogyással élete valamely szakaszában - sőt, közülük minden harmadik jelen pillanatban is épp buzgón kísérletezik. E hatalmas kereslet kielégítésére alakult ki a mindjobban elburjánzó fogyókúrás üzletág, amely becslések szerint több mint 50 müliárd dollárt hoz a konyhára. Márpedig ha ekkora halom pénz forog kockán, nem meglepő, hogy üyen sok különféle ízben árusítják a gyanús csodaszereket. A fogyókúrás sarlatánság története igencsak színes: a zsírpárnarázó fogyigépektől a szívókorongos sodrófáig sok elképesztő epizódot találhatunk benne. Ott van a Relax-a- cizor - eme áltudományos-eufemisztikus nevet viselő masina gyönge áramütésekkel „kezelte” a hiszékenyeket. A „Hess, háj gyűrű” boldog tulajdonosainak pedig megígérték, hogy a csodaékszer egész napos viselésével annyit fogyhatnak, „mint akár 10 kilométernyi kocogással”. A Csodálatos Tengeri Algás Fogyasztószappan segítségével bármikor „lesikálhatjuk magunkról a fölösleges kilókat és centiket”,   de   persze   nem   szabad   megfeledkeznünk   a

„fantasztikus   új   szuperformuláról”   sem,   amelytől „úgy olvad el a zsír, mint a nagymamád szíve Cary Grant  láttán”. A fogyókúrás üzletág csalásaival kapcsolatos kongresszusi meghallgatások egyik fő következtetése az volt, hogy az egész szektort a megtévesztő és félrevezető hirdetések jellemzik, és persze a hangzatos ígéretek. Az FTC több száz fogyókúrareklám elemzése során megállapította, hogy a legtöbb efféle hirdetés legalább egy olyan állítást tartalmaz, mely igen nagy valószínűséggel alaptalan, vagy híján van a kellő bizonyítékoknak. Akad persze számos „durván eltúlzott”, „nyilvánvalóan hazug kijelentés” is, amelyek egyszerűen „fiziológiás képtelenségek” - az egyik termék gyártói például garantálták, hogy a vásárló annyit fogyhat alvás közben, „mintha lefutna egy 42 kilométeres maratoni távot”. És úgy tűnik, a helyzet egyre jobban elfajul. Az 1990-es évek hirdetéseinek hasonló elemzése alapján az FTC leszögezte, hogy „a fogyókúrás reklámok mindinkább elmerülnek a megtévesztés mocsarában”. Az FTC több millió dollárnyi kártérítéshez segítette hozzá a károsult fogyasztókat, ám  az egyik  jogi szemle szerint a  hivatal tevékenysége csupán „szúnyogcsípésnyi kellemetlenséget” okoz e dollármilliárdokat termelő üzletágnak. 2001-re a fogyókúrás termékek és programok hirdetéseinek csaknem 80 százaléka tartalmazott legalább egy személyes ajánlást. Elvégre ki ne hallana szívesen egy meggyőző sikertörténetet? A tudósok gyakran hangoztatják, hogy „a légből kapott históriák nem tudományos tények”, ám emberi természetünk az  ellenkező nézetre hajlamosít minket - miszerint a számok meggyőzők ugyan, de a szép kerek történetek mégiscsak jelentőségteljesebbek. A hivatásos pénzfelhajtók nagyon jól tudják ezt. Tisztában vannak vele, hogy a szívre kell hatniuk, nem a fejre. Kevéssé meglepő, hogy az emberek szívesebben adakoznak egy afrikai segélyprogramra, miután végighallgatták egy éhező kislány történetét, mint egy folyamodványra, amely a rászoruló milliók száraz statisztikai adatait vázolja fel. Ám az már valóban elképesztő, hogy ha a szívfacsaró történetet és a statisztikai adatokat egyaránt belefoglaljuk a szóban forgó beadványba, az emberek kevesebbet adakoznak, mint amikor csak a sztorit hallják. Javíthatatlanul hajlamosak vagyunk rá, hogy felüljünk holmi légből kapott bizonyítékoknak, és a fogyókúrás kuruzslók éppen e mélyen gyökerező emberi gyöngénket használják ki.

A kutatók összehasonlították a kereskedelmi hirdetések fogyókúrás ígéreteit a tényleges eredményekkel, melyeket randomizált kontrollált kísérletek során sikerült elérni. A Súlyfigyelők (Weight Watchers) például közzétette egy hölgy sikertörténetét, aki a programban való kétéves részvétele alatt állítólagosán csaknem 100 kilót fogyott - ám amikor a módszert ténylegesen próbára tették,  kiderült, hogy az átlagos súlycsökkenés két esztendő alatt mindössze 3 kiló. Bármilyen állhatatosan figyelték is a résztvevők a fölös kilóikat, jóval több maradt rajtuk, mint amennyit leadtak.

Az Atkins-diéta honlapján egy csaknem 140 kilós fogyás sikertörténetével dicsekszenek, Jenny Craig pedig azt állítja, hogy fogyókúrás módszerének egyik követője több mint 180 kilót adott le. Húsz különböző program személyes ajánlásai átlagosan mintegy 25 kilós testsúlycsökkenést ígértek, ám ez az érték messze meghaladta a programok saját közzétett vizsgálatainak eredményeit. S még ha egyik­ másik sikertörténet igaz volt is, arról szinte sosem számolnak be, hogy mi történt a főszereplőikkel a későbbiekben. Amikor a kutatók valóban nyomon követték az előtte-utána képeken látható személyek súlyának további alakulását, kiderült, hogy csak mintegy a 25 százalékuk nem szedte vissza hamarosan a leadott kilókat. A vizsgált kereskedelmi fogyókúrás program tulajdonosa pedig bizonyára eleve sejtette, hogy ez a helyzet, mivel kizárólag azzal a feltétellel volt hajlandó együttműködni a kutatókkal, hogy a módszerét sosem nevezik meg. Mindez egybevág a fogyókúra-üzletágban elharapózott megtévesztések és csalások kivizsgálására indított kongresszusi meghallgatások eredményével,  melyek szerint a legtöbb program tevőlegesen elkendőzi a siker várható esélyére vonatkozó tényeket.

A fogyókúrás módszerek számos gyakorlati ellenőrzővizsgálatát túlságosan kevés résztvevővel és rövid ideig, kontrollcsoportok bevonása nélkül végzik, ráadásul elmulasztják figyelemmel kísérni a résztvevők súlyának hosszú távú alakulását. Akadnak azonban kivételek. Az amerikaiak évente több milliárd dollárt költenek kereskedelmi súlycsökkentő programokra, amilyen a Weight Watchers, a Nutrisystem vagy a Jenny Craig, és e cégek becsületére legyen mondva, bőséges bevételeik egy részét hatékonyságkutatásra fordítják, hogy ezzel is népszerűsítsék a programjaikat. Mindazonáltal a tulajdon vizsgálataik eredményei is lelombozok. Miután elvégezték számos kereskedelmi fogyókúrás program randomizált kontrollált vizsgálatát, módszeres áttekintést készítettek róluk: némelyikük  az egyes tápanyag-kategóriákban szabadon variálható menürendszereket használ, mint  a Weight   Watchers, mások előre csomagolt adagokat értékesítenek, ahogyan a Jenny Craig, megint mások pedig kalóriaszegény élelmiszer-helyettesítőkkel operálnak, mint a SlimFast. A lényeg az, hogy a kereskedelmi fogyókúrás programokra beiratkozott személyek többsége a  legszerényebb súlycsökkenést sem tapasztalta, ami az eredeti testsúlyuk 5 százalékának leadása lett volna (egy 90 kilós résztvevőnél például 4,5 kilogramm). Az effajta programokkal átlagosan olyan csekély súlyvesztés érhető el, hogy a költségbecslések szerint egy- egy leadott kiló akár 200 dollárba is kerülhet. A legtöbb fogyókúrázónak persze nem kell ilyen tetemes számlákat kiperkálnia, hiszen túlnyomó részük igen hamar ráun a programokra. Egy felmérés szerint például, melyben több mint 60 ezer, Jenny Craig módszerével fogyózó férfi és nő vett részt, a programhoz csatlakozók nem egészen 7 százaléka tart ki az első év végéig. A kereskedelmi fogyókúrás módszerek eddigi legátfogóbb, leghosszabb és legjobban megtervezett randomizált vizsgálatát a Weight Watchers finanszírozta, ám mint kiderült, a program két  év után átlagosan alig 3 százalékos súlycsökkenést tudott felmutatni az „önsegítő” kontrollcsoport tagjaihoz képest, akiknek ismeretterjesztő anyagokat adtak, és néhány alkalommal étkezési tanácsadást tartottak. Képzeld csak el, milyen rengeteg időt és energiát áldoztak a résztvevők a heti Weight Watchers gyűlésekre, hogy végül évente átlagosan alig másfél kilót fogyjanak.

A csoportos ülésekkel működő programok legalább a társadalmi támogatás és elszámoltathatóság előnyével szolgálnak, ám mivel a vezető cégek módszereinek zöme hasonlóan alacsony súlycsökkenést eredményez, az ember ennyi erővel az olcsóbb megoldást is választhatja. Az Add le a kilókat észszerűen! (Take Off Pounds Sensibly, TOPS) egy nonprofit, résztvevők irányította súlycsökkentő program, mely több mint 50 esztendeje teszi közzé eredményeit. Mivel nem kell a részvényesei zsebét tömnie, a TOPS ötödakkora díjakat számít fel, mint a Weight Watchers, más vezető fogyókúrás programoknál, például a Nutrisystemnél vagy a Jenny Craignél pedig akár ötvenszer olcsóbb is lehet.

A TOPS volt az első országos méretű program, mely teljes körűen nyilvánosságra hozta a végzettjeivel kapcsolatos adatokat. A hétéves tanfolyamot a beiratkozottaknak csupán egy kicsiny hányada csinálta végig, ám az állhatatosak ezreinek jutalma mintegy 8  kilónyi maradandó súlycsökkenés lett! Persze ez évente alig több mint egy kilót jelent. Hát valóban ennyi a legtöbb, amit elérhetünk? Sajnálatos módon, ahogyan az elhízáskutatás egy úttörője hajdan megjegyezte: „Az elhízottak zöme hamar feladja a kezelést. A kitartóak legtöbbje is képtelen leadni a súlyából, s akiknek mégis sikerül fogyni, túlnyomórészt azok is visszaszedik a leadott kilókat.”