Szemétkaják egészségügyi következményei 2.

 

Az SOS betűszóval rövidített Swedish Obese Subjects (Elhízott svéd alanyok vizsgálata) kimutatta, hogy akiknek huzamosabb időre lecsökkent a testsúlyuk, azok ritkábban lettek rákbetegek. Éspedig vélhetően azért, mert a testsúly a jelek szerint kihatással van a daganatellenes mmunitásunkra. A természetes ölősejtek{2} immunrendszerünk elsődleges védelmi vonalát alkotják a rákos sejtekkel (valamint számos vírusfertőzéssel) szemben, ám az elhízás súlyosan károsítja működésüket. Amikor elhízott személyeket válogattak be egy fogyókúrás programba, a természetes ölősejtek alig három hónap alatt is nagymértékben újra aktiválódtak. Ám mivel a programnak a rendszeres testedzés is részét képzelte, nehéz elválasztani magának a súlycsökkenésnek a hatását, hiszen a testmozgás is képes fokozni az immunrendszer ölősejtjeinek aktivitását. Az immunműködés spektrumának másik végét vizsgálva kijelenthetjük, hogy az elhízás vélhetően oki kockázati tényezője a szklerózis multiplex nevű autoimmun betegség kialakulásának. Mindez arra utal, hogy az elhízás a lehető legrosszabb hatással van az immunrendszer működésének mindkét végletére: ha a rák és a fertőzések elleni védekezésről van szó, túlzottan alacsony aktivitást eredményez, bizonyos gyulladásos autoimmun megbetegedések esetén viszont túlműködéshez vezet.

A túlzott zsigeri zsírlerakódás fizikailag összeszoríthatja a vesét, és a megnövekedett nyomás gyakorlatilag visszapréselheti a nátriumot a véráramba, megemelve vérnyomásunkat.® Az elhízás és a hipertenzió együttesen katasztrofális egészségügyi következményekkel járhat. Akarod hallani a jó hírt is? Már néhány kilónyi fogyás is csökkentheti a vérnyomást. A súlycsökkenést a hipertenzió létfontosságú stratégiájának tekintik. Ami azt illeti, kimutatták, hogy mintegy 4 kiló leadása nagyjából olyan mértékben szállítja lejjebb a vérnyomást, mint a sóbevitel felére csökkentése. Az elhízás járványának következtében a nem alkoholos eredetű zsírmáj (NAFLD) mára az iparosodott világ leggyakoribb májbetegségévé lépett elő. A zsírszövet nem csupán a pocakunkon és a combunkon rakódik le, hanem egyes belső szerveinkben is. A pocakosok több mint 80 százalékánál keletkezhetnek zsírfelrakódások a májban, a súlyosan elhízott egyéneknél ennek valószínűsége 90 százalék feletti. Ez pedig gyulladáshoz, hegesedéshez, sárgasághoz, és végül májzsugorhoz és  májrákhoz vezethet. Napjainkban az NAFLD előrehaladott formája, a nem alkoholos szteatohepatitisz a májátültetések vezető oka az amerikai nők körében, és a várakozások szerint 2020-ra a férfiak is felzárkóznak hozzájuk.

A felmérések szerint a megkérdezettek nem kevesebb mint háromnegyede mit sem tud az elhízás és a rákbetegség összefüggéséről, holott egy mintegy ezer tanulmányt  átfogó beszámoló szerint a testzsír túlzott felhalmozódása megnöveli a legtöbb rákfajta - többek között nyelőcső-, gyomor-, végbél-, máj-, epehólyag-, hasnyálmirigy-, mell-, méh-, petefészek-, vese-, agy-, pajzsmirigy- és csontvelőrák (mielóma multiplex) - előfordulásának kockázatát. Hogy miért? Alkalmasint a krónikus gyulladások következtében, amelyek együtt járnak az elhízással, vagy az inzulinrezisztencia miatti magas inzulinszint eredményeképpen. (Az inzulin a vércukorszint szabályozása mellett hatékony növekedési faktorként is működik, amely elősegítheti a daganatképződést.) Nőknél a túlzott ösztrogéntermelés is hozzájárulhat a megbetegedésekhez. Amikor a menopauza idején a petefészek működése leáll, a zsírszövet válik az ösztrogéntermelés elsődleges helyszínévé. Ez az oka annak, hogy az elhízott nők vérében csaknem kétszer annyi ösztrogén kering, ami összefüggésbe hozható a mellrák kialakulásával, és az emiatt bekövetkező elhalálozásokkal. Szűk 10 kiló leadása 24 százalékkal csökkentheti a mellben megtalálható ösztrogén szintjét. A prosztatarákkal kapcsolatos adatok nem ennyire meggyőzőek, ám az elhízást kapcsolatba hozzák az invazív hímvesszőrák megnövekedett kockázatával. Egyebek mellett azért is vagyunk biztosak benne, hogy  az elhízás és a rák között oksági kapcsolat áll fenn, s a betegség kialakulása nem csupán a gyatra táplálkozásnak köszönhető, mert amikor az emberek lefogynak - akár súlycsökkentő műtétek révén -, a rákbetegség kialakulásának kockázata is lecsökken. Akiknek pedig sikerült megtartaniuk egy nagyjából 18 kilós súlycsökkenést a műtét után, azoknál a rákövetkező egy évtizedben egyharmadával kisebb eséllyel újult ki a rákbetegség az operáción át nem esett kontrollcsoport megfelelő tagjaihoz képest, akik idővel további súlyfelesleget szedtek magukra. Az egyetlen kivétel a végbélrák volt. A végbélrák a jelek szerint az egyetlen rosszindulatú rákos megbetegedés, amelynek kockázata megemelkedik a súlycsökkentő műtétet követően. A bariátriai beavatkozás után a halálos kimenetelű végbélrák esélye megháromszorozódhat. Úgy vélik, hogy az egyik leggyakoribb operáció - a gyomorbypass - növeli a bélfal epesav okozta károsodását. Ez a műtét után hosszú éveken át gyulladásokat okozhat az érintett területen, ami felelős lehet a rákbetegség kialakulásának megnövekedett kockázatáért. Ha ellenben fogyókúra útján adunk le a súlyunkból, általánosan csökkentjük az elhízással összefüggő rákos megbetegedések esélyét.

A rostdús táplálkozás a gyomorsav-visszaáramlás, azaz a reflux (gyomor-nyelőcső refluxbetegség, GERD) kockázatát is csökkentheti. Az elhízás miatt megnövekedett hasi nyomás gyomorsavat préselhet fel a nyelőcsőbe, égő érzést és gyulladást idézve elő. A tény, hogy az elhízás miatt a hasüregi szervek fokozott nyomás alá kerülnek, arra is magyarázattal szolgál, miért szenvednek gyakrabban a túlsúlyos nők hüvelysüllyedéstől, amelynél a belső szervek, leggyakrabban a végbél beboltosítja a hüvely hátsó falát.

A világon bekövetkező évente 4 millió halálesetnek, amelyek az elhízásnak tulajdoníthatók, csaknem 70 százalékát okozzák a szív-érrendszeri megbetegedések. Vajon csak az egészségtelen táplálkozás áll a jelenség hátterében? Genetikai vizsgálatok szerint azok  az  emberek, akik a genetika szeszélyei folytán a fogantatástól az elhízás nagyobb kockázatát viselik - egyszerűen a génállományuk miatt -, valóban nagyobb gyakorisággal szenvednek szívbetegségekben, és kapnak stroke-ot függetlenül attól, hogyan táplálkoznak. Tehát a kérdés az, hogy ha leadunk a súlyunkból, csökkenthetjük a kockázatot?

A már említett SOS-vizsgálat volt az első hosszú távú kontrollált vizsgálat, amelynek során összehasonlították ezer súlycsökkentő műtéten átesett páciens eredményeit a megfelelő kontrollalanyokkal, akik ugyanolyan súllyal indultak, ám nem feküdtek kés alá. A kontrollcsoport tagjainak testsúlya nem változott, míg a műtéten átesett páciensek mintegy 20 százaléknyival kevesebbet nyomtak  a rákövetkező 10-20 évben. Ez idő alatt körükben 80 százalékkal ritkábban alakult ki cukorbetegség, ráadásul a csoport tagjai közül sokkal kevesebben  kaptak  szívrohamot vagy stroke-ot, így kevéssé meglepő módon jelentősen csökkent az összesített halálozási arányszámuk.

 Az egyik metaanalízis szerint a gyermekáldásra vágyó túlsúlyos párok körében „felvilágosító munkát kellene végezni  a  kövérség hátrányos hatásairól”, mivel  a  súlycsökkenés egyértelműen kapcsolatba hozható a teherbe esési arányszámok növekedésével a meddő nők körében. A férfiak termékenysége is gyakran megsínyli a kövérséget. Minél súlyosabb a férfi, annál nagyobb a kockázata, hogy alacsony a spermiumszáma, vagy épp teljességgel steril. Ezt részben a túlságosan felhalmozódott testzsír tesztoszteronszintre gyakorolt hatása eredményezi. A zsírszövet nem csupán a menopauzán átesett nőknél  az ösztrogéntermelés elsődleges helyszíne, hanem a férfiaknál is. A testzsírban található egy enzim, amely átalakítja a tesztoszteront ösztrogénné. Már a túlsúlyosból épp csak elhízottá váló férfiaknál is akár 13 százalékkal emelkedhet a vér tesztoszteronszintje.

Az erősebb nem elhízott tagjai körében a terméketlenség drámaibb oka az úgynevezett rejtett périisz, amit a szakirodalomban megbújó vagy eltemetett pénisznek is neveznek. Ez a probléma akkor merül fel, ha  az  ágyéki rész zsírpárnái mintegy magukba temetik a hímvesszőt. Csapdába zárt péniszként is utalnak a jelenségre, mivel a bőr a nyirkos környezetben krónikus dermatitiszt, azaz bőrgyulladást eredményezhet, ami viszont gyakran hegesedéshez vezet, és műtéti beavatkozást igényel. E bekezdés tehát az Sz betű és a Szabadítsátok ki Willyt! címszó alá illene.

Az elhízás egyúttal a krónikus vesebetegségek egyik legfontosabb kockázati tényezője is. Vesénk a túlsúly miatti megnövekedett anyagcsere-követelményeknek úgy próbál megfelelni, hogy fokozza funkcióját - ez a hiperfiltráció. Következményeként megnő a nyomás a vesében, s ez károsítja az érzékeny szervet, hosszú távon pedig növeli a veseelégtelenség kockázatát.