A túlsúly egészségügyi hatásairól valaha készített legátfogóbb tanulmány szerzői több mint 50 millió ember adatait elemezték közel 200 országból, és arra a következtetésre jutottak, hogy a túlzott súlyfölösleg évente mintegy 4 millió ember idő előtti halálát idézi elő. Az elhalálozások zömét a szívbetegségek okozzák, ám a kutatók „meggyőző” és „hihető” bizonyítékokat találtak az elhízás és húsz különböző egyéb betegség összefüggésére - az ábécé legtöbb betűjére jut a számba jöhető egészségügyi problémákból.
Az egészségügyi következmények ábécéje az artritisszel, avagy az ízületi gyulladással kezdődik. Az elhízás súlyosbíthatja a reumatoid artritiszt{1}, és növeli egy másik gyulladásos ízületi betegség, a köszvény kockázatát, amit a királyok betegségének is neveztek, hiszen a túlzottan bőséges koszton élő uralkodók különösen gyakran szenvedtek benne. A világ legelterjedtebb ízületi megbetegedése mindenestre az oszteoartritisz, melynek az elhízás lehet a legfőbb enyhíthető kockázati tényezője.
Az oszteoartritisz akkor alakul ki, amikor az ízületet védő porcszövet gyorsabban bomlik le, mint ahogy a test vissza tudná építeni. A betegség a leggyakrabban a térdet támadja meg, s ez vezetett a közkeletű tévhithez, miszerint pusztán annyiban függ össze az elhízással, hogy a súlyfelesleget hordozóknál a porc jobban kopik. Ám azok az ízületek is érintettek lehetnek, amelyekre nem nehezedik súly - például a csukló és a kéz ízületei -, ami azt sugallja, hogy nem pusztán mechanikai jellegű kapcsolatról van szó. Az elhízással összefüggő diszlipidémia is szerepet játszhat a betegség kialakulásában, hiszen a vérzsír, koleszterin és trigliceridek emelkedett szintje súlyosbítja az ízületekben fellépő gyulladást.
Ha évente csupán fél kilót le tudunk adni egy évtizeden át, máris 50 százalékkal csökken az oszteoartritisz kialakulásának esélye. A fogyás még a térdprotézisműtétet is elkerülhetővé teszi. Azoknak az elhízott oszteoartritiszben szenvedő pácienseknek a térdízület- funkciója, akiket véletlenszerűen kiválasztottak egy fogyókúrás programra, nyolc hét leforgása alatt annyit javult, mint a protézisműtéten átesett társaiknak. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy szűk 10 kilónyi fogyásra már „a térdprotézis beültetésének alternatívájaként tekinthetünk”.De vajon nem egyszerűbb átesni a beavatkozáson, mint leadni tíz kilót? Nos, nemigen szellőztetik a tényt, hogy csaknem minden kétszázadik térdprotézisműtéten átesett beteg meghal az operációt követő 90 napon belül. A műtét rendkívüli gyakoriságát figyelembe véve - az Egyesült Államokban 700 ezret végeznek minden évben - egy ortopédiai szakfolyóirat szerkesztője megjegyezte, hogy„az operációt fontolgató betegek nincsenek kellőképpen felvüágosítva az esetleges halálos kimenetel lehetőségéről”. Mire egy sebész feltette a kérdést, vajon valóban érdemes-e a páciensek szájába rágni ezt a vitathatóan „életbe vágóan fontos tényt”:
Számomra a valódi kérdés az, hogy e tudás segít-e a páciensen. Vajon nem csupán felerősíti a máris aggodalmaskodó beteg szorongását, talán egészen addig a pontig, hogy lemondjon a hasznos műtétről? Vagy a felvilágosítás épp arra motiválja a kevésbé súlyos állapotú pácienst, hogy elkezdjen diétázni és rendszeres testmozgást végezzen? A döntés végső soron a sebész megítélésén múlik. Ám a műtéten túlnyomórészt szerencsésen áteső páciensek között is nagyjából minden ötödik térdprotézises arról számol be, hogy vajmi kevéssé elégedett az eredménnyel. A fogyás ellenben operáció nélküli megoldást kínál a problémára, mely az okot kezeli, és csupa jótékony mellékhatással jár.
A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (Diabetes Federation) egybehangzó nyilatkozata szerint az elhízás a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának egyértelműen legjelentősebb kockázati tényezője, márpedig jelenleg ez a betegség a veseelégtelenség, a lábamputáció és a felnőttkorban bekövetkező vakság elsődleges okozója. Ironikus módon a cukorbetegség kezelésére használt leggyakoribb gyógyszerek közül sok - köztük az inzulin - maga is további súlygyarapodást okoz, egyfajta ördögi körbe kényszerítve a pácienseket. Úgyhogy az életmód terápia okkezelő alkalmazása ez setben is a legbiztonságosabb, legegyszerűbb és legolcsóbb metódus - ráadásul a legeredményesebb.
A túlsúly egyben a derékfájdalmak, az isiász, a lumbális porckorong-elfajulás és a gerincsérv kockázati tényezője is. Akárcsak az artritisz esetében, ezek a betegségek szintén az ízületi túlterhelés, valamint a gyulladás és a túlsúly miatti magasabb koleszterinszint együttes hatásának eredményeképpen alakulhatnak ki. A boncolási jegyzőkönyvek tanúsága szerint a gerincet tápláló ágyéki artériák eltömődhetnek az érelmeszesedéstől, megfosztván a deréktájat az oxigén- és tápanyagellátástól.
Az enkefalopátia, avagy agyvelőbántalom esetén egybecsengő adatok egész halmaza támasztja alá a vélelmet, miszerint az elhízott középkorúaknái életük későbbi szakaszaiban nagyobb eséllyel alakulhat ki demencia, azaz időskori elbutulás. A túlsúlyos személyek kockázata egyharmadával magasabb, akik pedig kifejezetten elhízottak középkorúként, azok mintegy 90 százalékkal nagyobb valószínűséggel válnak az időskori elbutulás áldozatává. Ám a kockázat nem csupán a jövőbeli agyi működészavarra terjed ki. Úgy tűnik, hogy a túlsúlyos egyének semmilyen életkorban nem gondolkodnak olyan világosan, mint normális súlyú társaik. Az elhízott emberek súlyos elégtelenséget mutatnak az agy úgynevezett végrehajtó funkciói - például a munkamemória, a döntéshozatal, a tervezés, a kognitív rugalmasság és a folyékony beszédképesség - terén. Márpedig e funkciók kritikus szerepet játszanak a mindennapi életben. A kövérekben akár óránként ötször is felmerülhetnek az elhízásukkal és az ebből eredő társadalmi megbélyegzettséggel kapcsolatos gondolatok, ám a kognitív hiányosságok a jelek szerint nem csupán a figyelem eme elkalandozásaiból erednek. Tényleges különbségek mutatkoznak ugyanis a normális súlyú és a túlsúlyos egyének agyszerkezetében. A Does the Brain Shrink as the Waist Expands? (A derékbőség növekedésével zsugorodik az agy?) című jelentés a szürkeállomány atrófiájáról számol be minden korosztálynál azok körében, akiknél a testzsír túlságosan felszaporodott. Ez a lecsökkent agytérfogat összefügg a végrehajtó funkciók elégtelen működésével. A vizsgálatok
kimutatták, hogy az agy fehérállománya is sérülhet, ami gondolkodásunk szervének felgyorsult öregedését sugallja az elhízott fiatal felnőtteknél, sőt a gyermekeknél is. Mindez arra utal, hogy inkább maga a kövérség hat ki valamilyen módon az agyra, semmint az utóbb bekövetkező betegségek, például a hipertónia klinikai következményei károsítják annak működését. A végrehajtó funkciók elégtelen működésének hátterében álló mechanizmusok közé sorolják a gyulladást és az oxidatív stresszt, melyek egyaránt összefüggnek az elhízással.
De vajon a fogyás javítja kognitív funkcióinkat? Húsz különböző tanulmány metaanalízisének alapján a szellemi teljesítmény a legkülönbözőbb területeken már szerény súlycsökkenés eredményeképpen is tetemesen javulhat, jóllehet eddig egyetlen vizsgálatot sem végeztek annak meghatározására, hogy ez vajon eredményezheti-e az Alzheimer-kór kockázatának normalizálódását.
Mi az első számú emésztőszervi ok, ami miatt az emberek kórházba kerülnek? Az epekőroham. Minden évben több mint egymillió amerikainál diagnosztizálnak epekövet, és mintegy 700 ezernek műtéti úton távolítják el az epehólyagját. Ez egy viszonylag biztonságos eljárás. A közvetlen komplikációk aránya rendszerint 5 százalék alatt marad, a halálozási arány pedig mindössze egy az ezerhez. Ám a páciensek 10 százalékánál kialakulhat a „posztkolecisztektómiás (epekő eltávolítását követő) szindróma”, ami maradandó emésztőrendszeri tüneteket okoz hetekkel vagy hónapokkal az epehólyag kivételét követően is. És hogy miből áll az epekő? Nos, az esetek 80-90 százalékában egyszerűen kristályosodott koleszterin, amely a kandiscukorhoz hasonló módon jegecesedik ki az epehólyagban. Ez szolgált magyarázattal arra, hogy néhány kisebb korai tanulmány szerzője úgy találta, a húsevőknél a magasabb koleszterinszint miatt nagyobb az epekő előfordulásának aránya, mint a vegetáriánusoknál, ám a közelmúltban egyes átfogó vizsgálatok jóval egyértelműbb okra mutattak. A vélelmezett legsúlyosabb oki kockázati tényező az elhízás - ez nem kevesebb mint hétszeresére növeli az epekő valószínűségét.
A gyors fogyás ironikus módon szintén okozója lehet epehólyagrohamoknak. Az epekőképződés szempontjából a napi szűk negyed kilót ítélték „az orvosilag biztonságos súlycsökkenés felső határának”. Ultrahangos vizsgálatok kimutatták, hogy e határérték felett az új kövek megjelenésének valószínűsége heti kevesebb mint 1:200- ról l:30-ra nőhet. Az epekőrohamot megelőzendő érdemes emelni a rostbeviteledet. A rostos étrendet fogyasztók egyrészt ritkábban szenvednek az epehólyag megbetegedéseiben, másrészt akik ilyen táplálékra álltak át egy fogyókúrás program ideje alatt, azoknál szignifikánsan kisebb arányban jelentkezett epeüledék, mint az extra rostmennyiség nélkül fogyókúrázó társaiknál.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése