A Food Fibre as an Obstacle to Energy Intake (Étrendi rost mint az energiabevitel akadálya) című tanulmány frappánsan összefoglalta mindazt, amit jómagam csak a rostdús táplálkozás kalóriabevitel-csökkentő négy K-jának nevezek. E tényezők nevezetesen a következők: kalóriahígítás az étel térfogatának növelésével, a gyomor kitágítása a felszívott folyadék révén, a zselés pép késleltetett kiürülése a gyomorból, valamint a kalóriák egy részének kipakolása az emésztőrendszer túlsó végén, ami a makrotápanyagok, többek között a szénhidrátok és a zsír gátolt felszívódásának köszönhető. Ez a négy „K” együttesen vált ki egy ötödik jelenséget, mely csípőbélfék néven ismeretes. A csípőbél avagy ileum a vékonybél utolsó szakasza, mielőtt a vastagbélbe torkollna. Amikor testünk megemésztetlen kalóriák jelenlétét észleli bélrendszerünk eme alsó traktusában, behúzza a féket, és étvágyunkat megregulázva elveszi kedvünket a további táplálékfelvételtől. Ez kísérletileg igazolható. Ha levezetünk egy 2,7 méter hosszú csövet a kísérleti alany torkán, és ezen át fehérjét, zsírt vagy cukrot csepegtetünk be, könnyen aktiválhatjuk a csípőbélféket. Ha pedig ezután leültetjük az illetőt egy svédasztalos lakomához azzal, hogy bátran ehet, amit csak a szeme-szája megkíván, legalább száz kalóriával kevesebbet fog elfogyasztani, mint a placebocsoport tagjai, akiknél csak egy spriccentésnyi vizet eresztettek le a csövön. Ám a csípőbélfék behúzásával az emberek zöme akár 200 kalóriával hamarabb abbahagyja az étkezést, mivel máris jóllakottnak érzi magát. Az ileális féket felfedezése óta az étvágycsökkentés hatékony eszközének tekintik az orvosok. De vajon ténylegesen azt tanácsolják a pácienseiknek, hogy fogyasszanak minél több teljes értékű, feldolgozatlan növényi táplálékot, melynek rosttartalma lehúzza magával a kalóriákat, és így aktiválja e természetes szabályozómechanizmust? Szó sincs róla! Helyette inkább kifejlesztették az első jelentős bariátriai eljárást, az éhbél- csípőbél (jejuno-ileális) bypasst. A rostmentesített élelmiszerek gyorsan felszívódnak, és sosem jutnak el egészen a csípőbélig, ám az orvosok egy része ahelyett, hogy meggyőzte volna pácienseit, fogyasszák táplálékukat a maguk természetes, rostdús formájában, inkább úgy döntött, hogy kimetszi a közbenső mintegy 6 méternyi bélszakaszt. Miután a csípőbél végét a gyomortól alig 20-25 centiméter távolságra „kötik át” ,az ileális szabályozás nyomban aktiválódik, bármit egyen is a páciens. Olyan ez, mintha folyamatosan behúzva tartanánk a kéziféket. Az ember attól még vezethet, épp csak sokkal lassabban. Ugyanígy az éhbél-csípőbél bypassműtét után is jó étvággyal ehetsz, csak épp kevesebbet, mivel egykettőre úgy érzed, hogy jóllaktál. Az Egyesült Államokban több mint 25 ezer páciens vetette alá magát az eljárásnak, mielőtt felismerték, hogy a bélrendszer 90 százalékának kivágása nem igazán életképes ötlet. Az éhbél-csípőbél bypass hosszú távon a páciensek 38 százalékánál, vagyis 5 páciensből majdnem kettőnél előrehaladott májhegesedést eredményezett. Noha a műtéti módszer kudarcot vallott, a hagyományos orvoslás szellemisége továbbra is töretlen, s a kutatók egyre-másra szövetkeznek a gyógyszer- és élelmiszeripari cégekkel, hogy fogyókúrás célokra használják fel a csípőbélféket különböző „kapszulák és lassú felszívódást biztosító stratégiák” formájában ahelyett, hogy végre elismernék, az anyatermészet már régen kidolgozta az optimális stratégiát: a rostdús táplálkozást.
A rostdúsabb táplálkozás mindenképpen egyet jelent a kisebb kalóriafelvétellel, ám a Dietary Fiber and Weight Reguládon című tanulmány szerzői konkrétan azt is megállapították, hogy a magasabb rosttartalmú étrend fogyasztására véletlenszerűen kiválasztott vizsgálati alanyok rögzített kalóriabevitel mellett is több súlyt adtak le. Gondolj csak bele: az ember akkor is többet fogy, ha ugyanannyi kalóriát írnak elő számára! Ám ha nem az egyenlet kalóriafelvételi oldalának köszönhető a megszabadulás a pluszkilóktól, akkor csakis a kalórialeadás oldalán kereshetjük az okot. Ez rendszerint annyit jelent, hogy többet mozgunk, ám a rostdús étrend esetében ugyebár szó szerinti értelemben szabadulunk meg a kalóriák egy részétől - éspedig kiürítjük őket az emésztőrendszerünk túlsó végén, majd lehúzzuk a vécén. Azonban az azonos kalóriatartalmú rostdús étrendet fogyasztó alanyok úgy is többet fogytak, ha a kutatók figyelembe vették, hogy a pluszkalória egy része eltávozik a széklettel. De vajon hová tűnnek a kalóriák? A kutatók az eltűnt kalóriák rejtélyét megoldandó különböző mennyiségű rosttal táplálták az alanyokat, akiket egy légmentesen zárt kamrába, az úgynevezett teljes testes kaloriméterbe zárták, hogy pontosan nyomon követhessék az anyagcseréjük gyorsaságát. Akik több rostot vittek be a szervezetükbe, azok több kalóriát égettek még alvás közben is. Jóllehet a többlet mindössze 2 százaléknyi volt, ez is napi plusz 50 kalória elégetését jelenti anélkül, hogy az ember kikelne az ágyból. Hogyan lehetséges ez? A kutatók arra jutottak, hogy a hosszú távú rostdús étrendet követő alanyok esetében a sok rostanyag stimulálja a belek nyálkahártyáját, mely rendkívül élénken részt vesz anyagcserénkben. A bélrendszer testünk mindössze 5 százalékát teszi ki, ám a bevitt napi kalóriamennyiség 25 százalékát is felveheti. S hogy konkrétan miért is égettek el a vizsgálati alanyok több energiát még alvás közben is? Nos, úgy tűnik, hogy a plusz rostmennyiség alaposan „megmozgatja” a bélrendszert. A beleink izmos tömlők, tehát a vékonybél lényegében 6 méternyi izom, mely gyűrűző összehúzódásokkal továbbítja belsejében a táplálékot. Ám a rostmentes eleség jóformán ellenállás nélkül siklik át rajta. A pillekönnyű fehér kenyér és az almaié jóformán azonnal és szinte erőfeszítés nélkül felszívódik - mintha csak habszivacs súlyzókkal gyúrnánk a konditeremben.
A kutatók az egyik vizsgálathoz hosszú elektródahuzalokat nyelettek le a résztvevőkkel, hogy megmérhessék az izom-összehúzódások aktivitását a rostdús, illetve a rostszegény étrendet követő alanyok beleiben. A több rostot fogyasztóknál erőteljesebb és gyorsabb perisztaltikus összehúzódásokat észleltek, amelyek huzamosabb ideig tartottak, a belek tétlenségi időszakának lerövidülését idézve elő. Úgy látszik, a végén kiderül, hogy a bélrendszerünk is folytathat ülő életmódot. Ám ha elegendő rostdús táplálékot veszel magadhoz, könnyen elérheted, hogy a beleid egész éjjel megállás nélkül folytassák az edzést!
A rostok jótékony fogyókúrás hatásmechanizmusairól összeállított lista a legmegalapozottabb magyarázatokat tartalmazza, melyekkel hajdan 2001-ben, a Dietary Fiber and Weight Reguládon című tanulmány megjelenésének idején rendelkeztünk, ám ez 2 évvel azelőtt történt, hogy egy felfedezés örökre megváltoztatta a rostokról alkotott felfogásunkat. Az élet alapvető építőkövei a sejtek. Mi magunk is több billió sejtből állunk, melyek a felszínükön elhelyezkedő receptorok segítségével kommunikálnak egymással. Számos hormon is ily módon fejti ki hatását: kémiai jelzéseket továbbító hírvivőkként működnek, és mindegyiknek megvan a maga sajátos szerkezete. A véráramba kerülve addig keringenek a testben, míg meg nem találják a receptort, amelybe pontosan üleszkednek, mint a kulcs a zárba. Mihelyt ez megtörtént, kémiai reakciók egész sorát indítják be vagy állítják le a célsejtben. Amikor megijedünk, a mellékvesénk adrenalint termel. A szívünk felületén pedig olyan receptorok - a béta-receptorok - találhatók, amelyekhez kapcsolódva az adrenalin a szívverésünk felgyorsulását idézi elő. így képesek csökkenteni a béta-blokkolók a pulzusunkat - úgymond eltömítik ezt a receptorzárat, hogy az adrenalinkulcs többé ne illeszkedjen bele. A sejtreceptorok legkiterjedtebb családját G-fehérjéhez kapcsolt receptorokként ismerjük. Ezek a G-fehérjék lényegében molekuláris kapcsolók a sejtek belsejében, melyek továbbítják a receptor jelzéseit. A jelenleg forgalmazott gyógyszerek több mint egyharmada e receptorokhoz kapcsolódva fejti ki hatását, az antihisztaminoktól kezdve egészen a herointúladagolás esetén használt szerekig, melyek az ópiátreceptorokat blokkolják. Több száz különböző G-fehérjéhez kapcsolt receptorfajtát fedeztünk fel eddig, ám bármilyen furcsán hangozzék is, sokukról nem tudjuk, mi valójában a feladatuk. Ezeket találóan árva receptoroknak nevezték el. E titokzatos receptorok közül kettőt, melyeket korábban egyszerűen 41-es és 43-as G-fehérjéhez kapcsolt receptorként ismertünk, az egész testünkben mindenütt megtalálhatunk: a bél- és idegrendszerünkben, továbbá az immun-, izom- és zsírsejtjeinken. Tudtuk, hogy ezek a receptorok létfontosságúak, ám fogalmunk sem volt róla, mi aktiválja őket, mígnem 2003-ban végre sikerült őket
„árvátlanítani”. (A tudósok valóban így mondják.) És mint kiderült, azoknak a rövid láncú zsírsavaknak a kulcsa illik e fontosnak tűnő zárakba, melyeket a bélbaktériumaink termelnek, amikor rosttal tápláljuk őket. A bélbaktériumaink talán így, e szabad zsírsavreceptorokon keresztül kommunikálnak velünk - ahogy utóbb elnevezték őket. Mindenesetre a puszta létezésük is sokat elárul arról, miként játszhatnak a rostok olyan jelentékeny szerepet számos krónikus betegségünk megfékezésében, és azt is megmagyarázhatja, miért olyan erőteljes a gyulladáscsökkentő hatásuk. Figyeljük meg például, hogyan képes egyetlen rostdús étkezés javítani az asztmások tüdőfunkcióját alig néhány órán belül! Az elfogyasztott rostot jótékony bélbaktériumaink rövid láncú zsírsavakká alakítják, melyek bekerülnek a véráramunkba, majd vélelmezhetően a légutainkban található gyulladásos immunsejtek szabad zsírsavreceptoraihoz kötődve egyszerűen lekapcsolják ezeket. A hormonokat olyan kémiai jeltovábbító anyagokként határozhatjuk meg, amelyek az emberi szervezet valamely szervében megtermelődve bekerülnek a vérkeringésbe, majd egy másik szervre fejtik ki szabályozó hatásukat. így hát ezeket a rövid láncú zsírsavakat is méltán nevezhetjük hormonoknak. Épp csak annyi a különbség, hogy az őket megtermelő szerv a mikrobiomunk, vagyis a bélrendszerünket benépesítő jótékony baktériumok összessége. Ám rostok nélkül a baktériumok képtelenek kiválasztani e hormonokat. Ahogyan a testnek jódra van szüksége a pajzsmirigyhormon megtermeléséhez, és a jódszegény étrend könnyen a pajzsmirigy alulműködéséhez vezethet, éppúgy nélkülözhetetlen számára a rost a rövid láncú zsírsavak előállításához, és megsínyli a rostszegény étrend következményeit.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése