Egészséges élet

  Ha a zöldségek azért olyan kalóriaszegények, mert magas a víztartalmuk, akkor  talán érdemes lenne a logikus végkövetkeztetésig vinni ezt a gondolatmenetet, és folyadékkal, például levesekkel etetni az embereket, nem igaz? A leveskedvelők rendszerint karcsúbbak és könnyebbek, valószínűleg annak következtében, hogy étrendjüknek kisebb az átlagos kalóriasűrűsége, ám az étkezési szokásaik általában is egészségesebbek -  például több hüvelyest és zöldfélét  fogyasztanak. Az ember nem lehet biztos benne, hogy a levesevés önmagában véve gyakorolja-e  a kedvező hatást, míg ki nem próbálja. A Campbell leveskonzervgyártó cég - ki más? - finanszírozta a vizsgálatot, melynek során a fogyókúrás étrendet követő alanyoknak vagy napi két tányér levest rendeltek, vagy két adag száraz rágcsálnivalót, kekszet vagy perecet, melyek kalóriaértéke megegyezett a levesével. Egy év alatt a levesező csoport tagjai 50 százalékkal többet veszítettek a súlyukból - vagyis mintegy 7,5 kilót...

  Elszomorító, hogy a módszer, mellyel hajdan az alultáplált gyermekeknél igyekeztek gyors súlygyarapodást elérni - vagyis a gyakori táplálás magas kalóriatartalmú ételekkel -, mára számos gyerek (és felnőtt) tényleges étrendi normájává vált. A gyorséttermi kísérlet alkalmával, melyet A függőséget okozó élelmiszerek kerülése című fejezetben mutattam be, a korlátlan fogyasztásra megvendégelt tinik átlagosan 1652 kalóriát faltak fel egyetlen  étkezés folyamán. A túltáplálkozási hajlam persze korántsem korlátozódik a gyorskajákra, ám hiába esszük torkig magunkat alacsony kalóriasűrűségű eledelekkel - gyümölcsökkel, zöldségekkel, teljes magvakkal és hüvelyesekkel -, a közelébe sem kerülünk a hamburger és sült krumpli kalóriaterhelésének. A gyorsételek fél kilónként átlagosan bő 1200 kalóriát tartalmaznak, míg a hagyományos afrikai étrendekben, amelyek a leginkább hasonlatosak egykori őseink vélelmezhető diétájához, fél kilónként nem egészen 500 kalória található. Testünk súlyszabá...

  Az egyik kulcsfontosságú kérdés, melyet régóta próbálunk megválaszolni, így hangzik: Mi állhat ama robbanásszerű növekedés hátterében, melyet az elmúlt néhány évtized folyamán tapasztalunk az elhízottak arányszámában az Egyesült Államokban? Nos, jól tudjuk, az élelmiszeripar képviselői régóta hajtogatják, hogy a mozgásszegény életmód a felelős nemzetünk elhájasodásáért. Emlékszel a kiszivárgott céges e-mailekre, melyekből minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, a Coca-Cola több mint egymillió dollárt költött arra, hogy titokban létrehozza a Globális Energia-egyensúly Hálózatot (Global Energy Balance NetWork), a testedzés fontosságát kihangsúlyozva háttérbe szorítsa a szénsavas üdítők egészségkárosító hatásának kérdését, s a szervezetet „fegyverként” használja az elhízásról folyó „párbeszéd megváltoztatására” ama„háborúban”, amelyet a cég a közegészségügyi szakma ellen vív. Csakhogy amint a 21. oldalon kifejtettem, a lakosság fizikai aktivitása az 1980-as évek óta alkalmasint in...

  Az amerikaiak étkezési szokásait gyakran fitymálják, mondván „a reggelit a kocsiban kapják be, ebédelni az íróasztaluknál szoktak, a csirkét pedig vödörből eszik”. A legtöbben valóban legalább heti háromszor étkezünk  házon kívül, és bár ezeken a napokon átlagosan mintegy 200 többletkalóriát fogyasztunk el, mégis kevesebb tápanyagot viszünk be a szervezetünkbe. Szinte az összes vizsgált mikrotápanyag (vagyis vitamin, ásványi só és nyomelem) szintje alacsonyabbnak mutatkozott azok szervezetében, akik gyakrabban esznek étteremben, ami nagyjában-egészében az elfogyasztott növényi táplálékok mennyiségének csökkenését tükrözi. Különösen súlyos problémát okozhat ez a jelenség a gyorséttermekben. Még egy modern kori skorbutos megbetegedést is diagnosztizáltak egy olyan személynél, aki „szigorú gyorséttermi étrendet” követett. Az elmúlt években vajmi kevés intézkedést foganatosítottak a gyorséttermi fogások minőségének javítása érdekében. (Az egyetlen kivétel a részben hidrogénezett...

  Az ember ugyanazon okból kifolyólag szeret enni, amiért a szexben örömét leli. Fajunk egyik tevékenység nélkül sem sokáig maradna fenn. És persze ha agyunk gyönyörközpontja és jutalmazó idegpályái nem serkentenének minket az adott tevékenységekre, egyik érdekében sem tennénk különösebb erőfeszítéseket. A vadászat és gyűjtögetés bizony jó sok vesződséggel jár.  Nem meglepő hát, hogy étvágyunkat és bizonyos ételek utáni sóvárgásunkat részben agyunk „örömérzetkeltő” hírvivő vegyületei szabályozzák: a dopamin (a „jutalmazás hormonja”), a szerotonin (a „boldogsághormon”), az oxitocin (a „szeretethormon”), az endorfinok (testünk természetes „ópiátjai”) és az endokannabinoidok (szervezetünk természetes „kannabiszvegyületei” - gondolj csak a „beszívott nassolás” jelenségére). A dopaminfelszabadulás a táplálékbevitel oly fontos motiváló tényezője, hogy azok a kísérleti állatok, melyek domapintermelését génsebészeti úton leállították, egyszerűen halálra koplalják magukat; semmi örömük...

  A Harvard táplálkozástudományi tanszékének egyik  alapító tagja idézte fel nemrégiben, hogy „a hús-, tej- és tojástermelők mennyire kikeltek magukból” a Dietary Goals fór the United States (Étrendi célkitűzések az Egyesült Államok számára) eredeti kiadása láttán - és korántsem ők voltak az egyetlenek. A kiadvány a  szövetségi kormány egészséges táplálkozási tanácsait foglalta össze dióhéjban, és amikor azokra az élelmiszerekre került a sor, melyeket az amerikaiaknak ki kellene iktatniuk az étrendjükből, a szerzők kerek perec kimondták az igazságot. A Marhatartók Országos Szövetségének elnöke utóbb kifejtette, hogy szervezete csupán azért „reagált meglehetősen erőszakosan” mert „ha ezeket az »étrendi célkitűzéseket tevőlegesen szorgalmazzák és támogatják a jelen formájukban... azt az élelmiszeripar egész ágazatai - a húsipar, a tejipar, a cukoripar és egyebek - oly súlyosan megsínylik... hogy aligha állhatnak ismét talpra”. A bírálók azt bizonygatták, hogy a Dietary goal...